Móricz Péter családi gazdálkodó vagyok. Az állatok szeretetét és a természetközeli gazdálkodás iránti elhivatottságomat szüleimtől örököltem. Feleségem családjában – ahol már több mint 40 éve foglalkoznak baromfikeltetéssel, neveléssel – teljesedhettem ki igazán, mint baromfitartó- és tenyésztő. Immár több, mint tíz éve foglalkozom baromfineveléssel, ami számomra nem csupán munka, hanem valódi hivatás.
Kezdetektől fogva az vezérel, hogy állataimat antibiotikum- és gyógyszermentesen neveljem. Kislányunk megérkeztével ez a szemlélet még erősebb lett bennem: számára mindig a legjobbat szeretném adni – így az ételek, a hús minősége terén sem kötök kompromisszumot.
Végül találkoztam Mester Károly takarmányozási elveivel és természetes alapú rendszerével, amelyben megerősítést kaptam, hogy jó úton járok. Ma már olyan csirkéket nevelek, amelyek kizárólag a Mester Úr által fejlesztett takarmányt eszik. Az eredmény önmagáért beszél: egészséges állatok, és egy olyan hús, amely ízében pontosan azt a hamisítatlan, igazi ízt idézi, amit gyerekkoromból ismerek – azt, amire ma már oly sokan vágyunk, de ritkán találunk.
Küldetésem, hogy ezt a valódi, háztáji minőséget kínáljam családom és minden egészségtudatos vásárló számára. Olyan forrásból, amelyben megbízhatnak, olyan szeretettel és tisztességgel, amely a hagyományokból táplálkozik, és olyan szemlélettel, amely a jövőt tartja szem előtt.